2011. március 26., szombat
2011. március 16., szerda
Barnusé
Kicsi fiam hetek óta kérdezgeti, mikor varrom meg neki a vonatos takarót. Azt ígértem, ha kész lesz a rózsás, utána az övé következik. Így hát pénteken hozzáláttam. A megrendelés így szólt: vonatos legyen, zöld és kék színű, a széle csíkos. Ez lett belőle:
Ma este végre elkészült és a helyére került:Barnus boldogan használatba vette:
Rózsás takaró
Nem volt kis kihívás, de végre elkészült a rózsás takaró. A hátuljával meggyűlt a bajom az anyag rugalmassága miatt, de a mintát nagyon szerettem szabni-varrni.
Napraforgó
Ma megint frissen sült péksütemény illat lengte be a lakást. Limaránál találtam egy receptet, amit feltétlen ki kellett próbálnom. A kenyérsütő gépem szépen megdagasztotta, megkelesztette a tésztát. A hűtőből előkerült egy pohár tejföl, sonka, sajt, és kolbász. Három felé szedtem a tésztát, az egyiket tejfölös, sonkás, hagymás töltelékkel töltöttem, a másodikat olvasztott vajjal kentem meg és megszórtam reszelt sajttal, a harmadikba pedig kolbászt, sajtot, tejfölt tettem. Nekem a kolbászos lett a kedvencem:
2011. március 1., kedd
Rózsás takaró készül
Ismét takarót varrok, ezúttal apró rózsákkal. Első menetben kiszabtam a négyzeteket és csíkokat, majd nagyobb négyzetekké varrtam össze.
Mikor már ezek a négyzetek összeálltak, feldobtam egy kis bordóval.
Remélem a hét végére kész is lesz. Hogy tetszik?
Mikor már ezek a négyzetek összeálltak, feldobtam egy kis bordóval.
Remélem a hét végére kész is lesz. Hogy tetszik?
2011. február 28., hétfő
2011. február 22., kedd
2011. február 11., péntek
Túrós palacsinta
Fodrásznál ülve került a kezembe egy Nők Lapja, amiben rátaláltam erre a palacsinta receptre. Ma ki is próbáltam, nagyon finom lett.
Túrós palacsinta csőben sütve
Hozzávalók a palacsintához:
20 dkg liszt, 1 csipet só, 3 tojás, 3 dl tej, 2 dl szódavíz, 0,5 dl olaj
A töltelékhez: 25 dkg túró, 3 ek. vaj, 2 tojás, 8 dkg cukor, csipet só
Az eredeti recept szerint (Lajos Mari) kell bele reszelt citromhéj és rumba áztatott mazsola is, ezeket én kihagytam. A tojás fehérjét habbá verve kell a túróhoz keverni.
Az öntethez: 1 tojás, 3 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 dl tej
A palacsintákat megtöltöttem a túróval, félbe vágtam őket és kivajazott tálba téve forró sütőben megsütöttem.
Ilyen lett:
2011. február 8., kedd
2011. február 7., hétfő
Dinománia
Közeleg az óvodai farsang. Barnus dinoszaurusznak szeretne beöltözni. Már megvettük a zöld polár anyagokat, a dino jelmez folyamatban van. Még decemberben a nagy téli leárazásban találtunk dinos sapit és kesztyűt. Sajnos sál nem járt hozzá, így most, hogy van zöld anyag, elkészült a hozzá illő sál:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

















