2012. január 29., vasárnap

Gyűjteményes quilt 1. és 3.

Jelentkeztem Mónika játékára, ami számomra inkább kihívás, mint játék. Egy éven át ki kell tartani. Hihetetlen létszám jött össze, 120-an varrjuk hétről-hétre a különböző blokkokat, melyek karácsonyra egy takaróvál állnak össze. Hetente kapjuk a mintákat, eddig három feladat érkezett, és a küszöbön a negyedik. Kicsit lemaradtam, de ma megvarrtam kettőt.

Az első, a nyílhegy blokk. Mutatós és trükkös, mert pár perc alatt elkészíthető, nagyon jó volt megvarrni.


A második blokkot még halogatom kicsit, mert nagyon sokat kell kézzel varrni :-)

A harmadik pedig a drezdai tányér. Kicsit tartottam tőle, mert ennél a blokknál is sokat kell kézzel varrni, de megéri. (Narancssárgának látszik, de piros)


Ezen a képen jobban látszik, hogy piros :-)


6 megjegyzés:

  1. Mindkét blokkod szép lett! Az elsőnél az anyagok nagyon teszenek! A drezdai tányérnál pedig az áttört fehér közép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A szürke anyagot még az ősszel kaptam (Tinagyöngy) Krisztitől, és nagyon örülök, hogy ez a blokk ilyen szépen mutat belőle.

      Törlés
  2. Már hiányoltam! :)))
    Én mostanában pont fordítva vagyok, sokkal szívesebben varrok kézzel mint géppel.
    Csodálkoztam is , hogy miért választottál a kékhez narancssárgát, de aztán olvastam...Nagyon szép, pontos! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Annyira meg vagyok fertőzve keresztszemessel, hogy kicsit háttérbe szorultak a foltos dolgaim. Délután csinálok róla egy jobb képet, az este lámpafénynél, telefonnal csak így sikerült.

      Törlés
    2. Megérte az újabb fotó, sokkal jobban mutat. De hogy a negyedikkel is elkészültél....! Én még csak most este értesültem a feladatról. Még néhány napig rágódok rajta, aztán a textileket rakosgatom három napig..
      Nekem kell az az egy hét, hogy megszülessen egy blokk! :)Na de ez legalább kézzel varrós, majd viszem magammal!

      Törlés
  3. Nagyon szépek és tessék gyúrni a keltára is, megéri. Én imádom a kézi varrást.

    VálaszTörlés