2011. július 9., szombat

Szélmalmos takaró - Folytatás


A blokkok rendezgetésénél fejeztem be legutóbb a beszámolót, itt a folytatás.
Minden blokk kapott bordó szegélyt (2,3 az alsó sor 4 oldalról), majd összevarrtam őket. A tervezés szakaszában még úgy volt,  hogy 6x9 négyzetből fog állni a takaró, de sok lett volna a 9 sor, úgyhogy maradt néhány szélmalmom.
Miután elkészült a takaró színe, összetűztem a "szendvicset". Előbb a nappali közepén négykézláb, majd a gép alatt forgatva.

A bordó csíkok két szélén tűztem, van még hova fejlődnöm egyenesenvarrásból. Hogy jártam...! Védjegyemmé vált, hogy a takaróim hátuljára varrok egy ötszirmú virágot. Kicsit nagyképűen hangzott (ez a negyedik takaróm, bocs, ötödik, csak Barnuséról lemaradt a virág), de ezt az elején kell elkezdeni. Tehát a virág: középről jó kezdeni a tűzést, hogy ne tekeredjen a hátlap. Így is tettem, összevartam középen hosszában, mikor egy kéz homokon csapott, hogy: A VIRÁG!! Emberrel még így nem szúrtak ki, mint én saját magammal. Forgathattam az egész takarót a gép alatt. Nem volt kis meló felapplikálni a szirmokat, de sikerült, hurrá! Befejeztem a tűzést, következett a szegély. 12 cm széles jó hosszú bordó csíkot csináltam, középen összehajtva levasaltam, felvarrtam. Holnapra már tényleg csak az utolsó símítások maradtak, le kell még varrni a szegélyt a takaró hátulján (most csak gombostűzve van). Ilyen lett:



A virág:

5 megjegyzés:

  1. Hogy te miket nem tudsz!Nagyon szép takaró!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, remélem a szülinaposnak is tetszeni fog.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyes vagy Timike te leszel a mentorom:)

    VálaszTörlés
  4. Ó, csak nem a vitorláját vesztett malomról jutott eszedbe a minta? Szép, harmonikus színvilágú a munkád... Ez a virág védjegyként meg eszméletlen jó ötlet ráadásként.

    VálaszTörlés